II. János Pál pápa által bevezetett hagyomány idén is folytatódott, így ismét
meggyújtották a fényeket a vatikáni Szent Péter téren felállított fenyőfán. A
mini államban meglepő módon csak 1982 óta állítanak karácsonyfát. Idén a
cseh-német határvidékről szállították a 25 méter magas, 7 tonnás és 60 éves
örökzöldet a pápai államba. A fát ajándékozó bajorországi Waldmünchen
küldöttsége Giuseppe Bertello bíborossal együtt gyújtotta meg a 2500 arany és
ezüst gömböt számláló égősort. Ferenc pápa pénteken fogadta a fát szállító 350
fős delegációt, ahol kiemelte, hogy ez a fenyőfa nemzetközi, és ahogyan ő, ez a
fa is a világ egyik pereméről érkezett.
A fenyőfa állítás hagyományosan a német területekre volt jellemző, majd onnan
terjedt el a világban a 19. század folyamán.
fotó: The
Blaze
fotó: BBC
fotó:Chatholich
Courier
fotó: The Dialog