A legszebb helyek Svájcban

Budavár Tours

Svájc egy kis ország az Alpok kellős közepén, s ezáltal bárhol is találja magát az ember, mindig 360 fokos tájképek tárulnak elénk. Számos tó is hozzájárul ezen ország képeslapra illő kinézetéhez, mely leghíresebb lakója a rajzfilmhős Heidi. Svájc a tópartoktól egészen az idilli alpesi rétekig mindenféle természeti szépséggel büszkélkedhet. Íme, egy áttekintés Svájc legszebb helyeiről:

 

 

Interlaken
Interlakent korábban karórakészítő központként ismerték, ma már azonban sokkal híresebb üdülőhelyeiről. Már az 1800-as években kezdtek ide járni a turisták, hogy friss hegyi levegőt szívhassanak és részt vegyenek a gyógyfürdő-kezelésekben. Népszerűségét ennek köszönhetően kezdett kialakulni. A három híres svájci hegy, az Eiger, a Jungfrau és a Monch elképesztő kilátása miatt a város közkedvelt tábora a túrázóknak. Azon utazók, akik valami mást szeretnének csinálni, feliratkozhatnak egy vagy két órára a fafaragó iskolában. Az éhes turisták pedig megkóstolhatják a raclette nevezetű svájci sajtot.

Lausanne

Az olimpiai törekvésekkel megáldott sportemberek valószínűleg szívesen ellátogatnának Lausanne  festői városába, hisz ez a székhelye a Nemzetközi Olimpiai bizottságnak. Lausanne a kapuja a világ néhány legjobb sípályájának is. A svájci Riviéra részeként nagyon népszerű volt az írók körében, mint Lord Byron, Shelly, vagy Ernest Hemingway. A Svájc franciául beszélő szektorában elhelyezkedő Lausanne egy gyönyörű katedrálissal és csodálatos kültéri piacokkal is büszkélkedhet.

Genf

Genf az a város, ahol a nemzetközi befolyásoké a legfőbb hatalom. Ez az ENSZ európai központja, a Nemzetközi Vöröskereszt, illetve még 20 más nemzetközi szervezet székhelye. A környezettudatos turisták élvezni fogják a tényt, hogy Genf egy zöld város: 20 százalékát parkok fedik, amivel kiérdemelte a parkok városa becenevet. Legfőbb látványosságai közé tarozik a Szent Péter Bazilika, ahol Kálvin János tartotta híres prédikációit, illetve az ENSZ székháza. Genf városa egy jó hely arra, hogy biciklivel is felfedezzük, vagy, hogy pihentessük a lábainkat egy a Genfi-tavon való csónakázás által.

Zürich

Svájc legnagyobb városa, Zürich, az utazók számára nagy vonzerővel rendelkezik a kultúráért való érdekeltségéért, illetve azért, mert több mint 50 múzeum és 100 művészeti galéria található itt. Ha az idelátogatók elfáradnának a világszínvonalú svájci márkanévvel ellátott termékek vásárlásában, elmehetnek csónakázni a Zürichi-tóra, vagy túrázni a közeli hegyekben. A város számtalan szórakozóhellyel is büszkélkedhet azokért a turistákért, akik szeretnek kimozdulni éjszaka. Amit nem érdemes kihagyni, az a Svájci Nemzeti Múzeum, mely egy mesés kastélyban található, s Svájc kulturális történelmének van szentelve. 

Zermatt

Zermatt egy kicsi város, mely síelési és hegymászási lehetőségeiről híres a Matterhornhoz, Svájc egyik legmagasabb hegyéhez való közelsége miatt. Siklók viszik fel a síelőket a környező hegyekre télen, illetve a túrázókat nyáron.Zermatt egy nagyon jó város, hogy különféle helyszínekhez sétáljunk el, mivel a benzinüzemű autók használata nem engedélyezett, csak elektromos járművekkel lehet közlekedni. Szerencsére ez a séta mindössze 30 percig vagy annál kevesebb ideig tart. A város megközelíthető élményvasúton is, mely kapcsolatban van a "kinti" világgal.

Jungfrau-régió

A Jungrau-régió Svájc legszebb helyei közé sorolható télen és nyáron is. Egy vagy két évszázaddal ezelőtt ezt az Alpok-régiót csupán nagyon elszánt kalandorok látogatták, akik síelni vagy túrázni akartak a hegyekben. Ma már, az átfogó vasúthálózatnak és a jól fenntartott túra- és bicikliútvonalaknak köszönhetően, a környék minden utazó számára elérhető. A Jungfrau-régió négy festői városból tevődik össze: Grindelwald, Murren, Lauterbrunnen, Wengen, valamint három impozáns hegységből: Az Eiger, a Mönch, és a Jungfrau vonulataiból. Svájc egyik leglátványosabb élményvasút-kirándulása, a Jungfraubahn elvisz minket a Kleine Scheidegg hegytől az Eigeren és a Mönchön keresztül egészen a Jungfraujochra.

Lugano

Luganót „Svájc Monte Carlójának” is nevezik a hírességek körében lévő egyre nagyobb népszerűsége miatt. A Luganói-tó mellett fekszik, ezen alpesi ország olaszul beszélő vidékén. A meleg nyarakkal megáldott Lugano története a IX. századból ered. A város számos svájci örökségi helyszínnek örvend, mint a három katedrális, a kettő könyvtár és a rengeteg múzeum. Számtalan monetáris intézmény székhelye, illetve itt rendezik meg nyaranta a klasszikus zenei fesztivált, a Lugano Fesztivált is.

Genfi-tó

A Genfi-tó, Európa egyik legnagyobb tava, a Rhône folyó mentén, a francia-svájci határon terül el. Genf városán kívül a Genfi-tó vidékének legtöbb célállomása vagy a svájci Vaud kanton vagy pedig a francia Haute-Savoie része. Földrajza változatos az északon fekvő jura időszaki hegyekkel, illetve a dimbes-dombos rónáival a központban és az Alpok délnyugati részén. A fő látnivalók a tavat övező elegáns városok, valamint a síelési és kirándulási lehetőségekért, na meg persze a tóért magáért is érdemes ide ellátogatni.

Luzern

A Svájc németül beszélő részén elhelyezkedő Luzern egy város, mely rendelkezik ezek mindegyikével: városi élet, egy tó és hegyek. A világ egyik legbájosabb városaként tartják számon. A XIV. századi Kapellbrücke-ről és víztornyáról híres, mely állítólag a legtöbbet fotózott műemlék Svájcban. Egy másik híres műemlék a Haldokló oroszlán, melyet kőből faragtak ki svájci zsoldosok tiszteletére, akik 1792-ben haltak meg Franciaországban. A nagyétkű látogatók valószínűleg meg szeretnék ízlelni a Luzerner Chügelipastete-t, a helyi specialitások egyikét, mely leveles tésztából, borjúból és krémes szószba mártott gombából készül.

Bern

Bern egy festői középkori város, melynek történelme a XII. században vette kezdetét, habár a XVI. századig nem volt része a Svájci Konföderációnak. Leghíresebb látványossága a Zytglogge, egy antik óratorony mozgó bábukkal. Más közkedvelt helyszín még a Munster, egy gótikus katedrális, ami az óvárosból, illetve annak városházájából származik. Bern jelképe a medve, s jó néhányat tartanak a fedetlen medveveremben. A vásárlók le lesznek nyűgözve az óvárostól, mely négy mérföldnyi árkádsorral büszkélkedhet, Európa egyik leghosszabban lefedett vásárkörzetévé válva ezáltal.

Kövess minket kedvenc közösségi oldaladon!

Archívum

Budavár Tours

Utazni akarok!