Napsütötte Toscana

Budavár Tours

Toszkánát az emberek különböző célokból keresik fel. Sokakat a képzőművészet és a középkori történelem csodái vonzanak, mások pedig a gyönyörű vidéki táj és a zöldellő hegyvonulatok miatt érkeznek ide. Az ínyencek is megtalálják a helyüket Toszkána vendéglőiben, ahol természetesen a helyi finomságok között szerepelnek a jó borok is. A fiatalok körében pedig remek lehetőségnek ígérkezik az olasz nyelv elsajátítására. Az év bármely szakaszán látogatunk el e csodás olasz régióba, mindenki számára valami különlegeset kínálni Toszkána...

 

 

Arezzo

A valaha nagy jelentőségű etruszk kereskedelmi város, Arezzo, egy domb tetején áll, ahol négy völgy fut össze. A középkori városközpont a Második világháború során romba dőlt, ennek ellenére rengeteg emlékmű, templom és múzeum maradt meg, melyek lehetőséget adnak arra, hogy egy kicsit visszaléphessünk a történelemben. A hagyományőrzés céljából évente megrendezik a lovagi tornát. A fesztivál idején középkori ruhát öltenek az emberek, a turisták pedig lelkesen szurkolnak kedvenceiknek.

Montepulciano

Montepulciano szintén egy középkori város, mely egy 600 méter magas mészkőperemre épült. A város számtalan reneszánsz kastély, antik templom, ragyogó tér otthona, s mindemellett földrajzi elhelyezkedése miatt csodálatos panoráma tárul elénk a csúcsról: beláthatjuk a várost körülvevő Val d’Orcia és Val di Chiana völgyeknek tökéletes szépségét. Természetesen nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a város híres boráról is. A borászok a Vino Nobilét a legjobb olasz borok között tartják számon.

Val d'Orcia

Val d'Orcia egy festői régió, melyet elképesztő falvak, kastélyok és parasztházikók díszítenek. Az egész környék nemzeti parkként védett, kimagasló természeti és kulturális értékei miatt. A középkori kastélyokat mindenképpen látogassuk meg, akárcsak Pienza falvát, melyet az „ideális városként” emlegetnek. A sok kis falu közül említést érdemel Radicofani és Montalcino is, mely egy XIX. századi erődöt őriz, ahonnan pazar kilátás nyílik a völgyre. Természetesen itt is kóstolhatunk kiváló borokat a környékről.

Elba szigete

A toszkán szigetvilág legnagyobbja, Elba volt a hely, ahova Napóleont száműzték. Persze nem csak ezért érkeznek ide télen-nyáron az emberek a nyaralójukba. Ez Olaszország harmadik legnagyobb szigete, s több mint 150 stranddal áll a turisták rendelkezésére. A legnépszerűbb strandok közé tartozik a Marina di Campo, a tökéletes aranyhomokkal büszkélkedő Procchio, illetve Fetovia az álomkék vizével.

San Gimignano

San Gimignano egy kicsi, középkori város, melynek története a VIII. században kezdődött. Ma pedig a toszkán városok leghíresebbjei között tudhatja magát. San Gimignano 14 égbe törő tornya már messziről kitűnik, bár a valaha létezett 72-höz képest ez elég csekély mennyiség. Akár a tornyok valamelyikéről, akár az utcákról tekintünk a messzeségbe, az olajültetvények és szőlőskertek tengerét láthatjuk. Aki meg szeretné tapasztalni, hogy milyen is volt Toszkána a középkorban, mindenképpen jöjjön el ide, és sétáljon végig a szűk, macskaköves utcákon!

Kövess minket kedvenc közösségi oldaladon!

Archívum

Budavár Tours

Utazni akarok!