Csehország TOP 10-es látnivaló listája, I. rész

Budavár Tours

Csehország a hagyományos, európai körutazásra vágyó utazók kedvenc úti céljává vált. Ez az ország azoknak a kedvelt célpontja, akik szeretik a patinásabb építészetet, részben azért, mert ez a kis szárazföldi ország többnyire érintetlenül maradt a háborúk során, másrészt pedig azért, mert ezt a területet különböző nemzetek eltérő építészeti hatásai alakították az elmúlt évezred során. A cseh kultúra hagyományőrző, hiteles maradt az idők során és kiszolgálja a jelenlegi igényeket is. Az eredmény egy bájos „visszalépés” egy mesebeli világba, az. Íme, néhány a legszebb helyek közül, amit mindenképpen érdemes meglátogatni a Cseh Köztársaságban:

 

 

Plzen

Ez a nyugati-csehországi város a negyedik legnagyobb település a Cseh Köztársaságban, és világszerte úgy ismert, mint az otthona és névadója a Pilseni Sörnek. A nagyszerű építőművészet kedvelőinek mindenképpen érdemes megtekinteni a St. Bartholemew Székesegyházat, a Zsinagógát, valamint a reneszánsz stílusú Városházát. A város élénk gazdasági központjáról ismert. Otthont ad  sörfőzdéknek, mint például a „Pilsner Urquell”-nek, és itt található a jól ismert  „University of West Bohemia” egyetem is.

Morva Karszt

Ez a geológiai jelenség Csehország egy természet által védett régiójában található, északra Brno várostól. A földalatti mészkőbarlangok és szakadékok sorozata, amelyek több ezer négyzetkilométer hosszan húzódnak. A régióban találhatók olyan látványosságok, mint a „Macocha Abyss” nevű szurdok, amely 138 méter mély, és amely az egyik földalatti barlang mennyezetének beomlása során keletkezett. Mindemellett, a Morva-karszt területén jól jelzett kerékpárutak és gyalogos útvonal is segíti a túrázókat a felfedezőút során.

Litomysl

Ez a keleti város, Cseh- és Morvaország közötti egykori határnál, egy fontos kereskedelmi útvonalnál (az úgynevezett Tristenice Path) fekszik.  A leginkább figyelemre méltó épületet - a késő tizenhatodik században - ebben a városban építették, mely egy reneszánsz stílusú kastély. Ezt a palotát tartják a klasszikus zene neves szerzőjének, Bedrich Smetana születési helyének. Egy másik fénypontja a városnak a „Portmoneum”, az egykori otthona a műkedvelő Josef Portmonnak, amely egy tisztelgés a grafikus művészet előtt, amely a falakat, a padlót, a mennyezetet és bútorokat borítja egy egyedi, magával ragadó stílusban.

Olmütz

Olmütz eredetileg egy római erődnek épült a császárkor alatt. A neve helytelen verziója a korábbi eredeti nevének, amely „Mount Julius” volt. Ez lett később a rezidenciája Morva kormányzójának. Sok mindent érdemes itt megtekinteni, mivel jelentős városnak tartották az elmúlt évezred szinte minden századában. A Kastély - „Olomouc  Castle” - történelme a XII. századik nyúlik vissza, itt található a gyönyörű Szent Vencel Katedrális. A város több,mint egy tucat, a progresszív építészeti stílusjegyeket magán viselő szép, egyházi épülettel,  továbbá hat figyelemre méltó barokk szökőkúttal büszkélkedik, valamint egy neves művészeti múzeuma is van, és egy látványos csillagászati toronyóra is fémjelzi a várost.

Telc

Ez a Dél - morvaországi régióban található város a XIV. században kikötő városként a Csehország, Morvaország és Ausztria közötti kereskedelmet mozdította elő.  A város történelmi központja húsvéti tojás színekkel és reneszánsz építészeti elemekkel dicsekedhet, amelyek igazán festőivé és vonzóvá teszik ezt a várost. A helyi gótikus palotát a XVII. században átalakították reneszánsz stílusúvá. Gyönyörű templomok, mint például a Szentlélek Templom és a helyi Jezsuita Templom igazán kedveltté teszik ezt a várost a fotósok, az építészetért és történelemért rajongók számára.

Kövess minket kedvenc közösségi oldaladon!

Archívum

Budavár Tours

Utazni akarok!